|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 31 találat | lapozás: 1-30 | 31-31 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó József János 2000. március 22.Dr. Szabó József János hadtörténész, az Árpád-vonal kutatója többször megfordult már Erdélyben. Hasznosnak tartja a Hargita Népében megjelent visszaemlékezéseket, a Történetek a fogságból, a Hadak útjában című sorozatokat, mert sok a fehér folt ezen a területen, a második világháború hadszínterén, magyar vonatkozásban számos tisztáznivaló kérdés merült fel, hisz csak egy évtizede vált lehetővé az, hogy megszólalhattak a visszaemlékezők, a közlők. - Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyve Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című munkája mellett jelentős lépés a Keleti-Kárpátok vonalán történt harcok rekonstruálását illetően. Szükség lenne további emlékezésekre. Kevés adat van ugyanis az alakulatok szervezéséről: kik voltak a parancsnokok, a katonák, hogyan történt a kiképzés, miként zajlottak le a harcok stb. Fontos tudnivaló, hogy a Székelyföld katonai kiüresítése után kik harcoltak Magyarország területén, és milyen alakulatokba kaptak beosztást, például érdekes a 16-os gyaloghadosztály története, amely magába szívta a visszavonulókat. /Ferencz Imre: Töredékes veszteséglista. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./2003. január 11.Nemrég jelent meg Szabó József János magyarországi hadtörténész Az Árpád-vonal (A Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere a Keleti-Kárpátokban 1940-1944, Timp Könyvkiadó) című hadtörténeti munkája, amely alapos dokumentációk egész sorával tisztázta azt az időszakot, amely a rendszerváltás előtt tabunak számított, illetve amiről csak hamis, téves információk voltak. "A második világháborúban küzdött magyar katonáról csak az évtizedekig sulykolt megállapítások élnek a köztudatban: "rosszul felszerelt", "rosszul kiképzett", fasiszta, "németbérenc", "tehetetlen, gyáva, feláldozott hadsereg", "Don-kanyar, utolsó csatlós" stb. Pedig a gyengén felszerelt, nehézfegyverzettel alig ellátott, sokszor megoldhatatlan feladat elé állított magyar honvéd semmivel sem volt rosszabb katona, mint a német vagy az orosz. A hazáját védő honvéd helytállása a Keleti-Kárpátokban nagyra értékelendő, mert olyan védelmi vonalat épített ki és védett, amelyet a második világháború folyamán nem tudtak áttörni, csak megkerülni..." Szabó József János közel egy évtizeden át kutatta a magyar királyi honvédség 1944-ben, a Kárpátokban folytatott harcait, ezen belül az Árpád-vonalat. Sok veteránnal elbeszélgetett, sok levéltári forrást feldolgozott, végigjárta a helyszíneket. Többek között felhasználta Ivás István egykori tizedes, rajparancsnok visszaemlékezését is, amelyek a Hargita Népe 1995. augusztus 22-i számában jelent meg. Ivás István Egy székely határőr visszaemlékezései címen rövidesen könyv formában is napvilágot lát Magyarországon. /Ferencz Imre: Az Árpád-vonal. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./2003. szeptember 10.Székely határőrök nyomdokain címmel immár harmadik alkalommal szervezte meg augusztus 21-30. között a Tenni Közösen Próbálunk Szentmártoni Ifjúsági Társulat történelmi és honismereti táborát az Úz völgyében, több mint 40 hazai és határon túli fiatal részvételével. A táborban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is megjelentek. A táborozás alatt a résztvevők bejárhatták az I. és II. világháborús hadszíntereket, ismerkedtek a vidékkel és az egykori történelmi eseményekkel. Dr. Szabó József János hadtörténész érdekes, terepbejárással egybekötött előadások keretében ismertette meg a hallgatókkal az Úz völgyében lezajlott eseményeket, valamint az Árpád-vonal hadászati jelentőségét. Külön színfoltot jelentett a háromszéki veteránok csoportja. A fiatalok a haditemetőt is rendbe tették. /Gergely András, Csíkszentmárton: Székely határőrök nyomdokain. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./2004. június 1.Máj. 31-én emlékeztek Nagybaconban Nagybaczoni Nagy Vilmosra, volt honvédelmi miniszterre. Bardocz Csaba, Bacon község polgármestere a vezérezredes életútjának főbb állomásait felsorolva emberi tartásáról emlékezett. Dr. Csikány Tamás hadtörténész kiemelte, nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem harci tetteikkel, hanem emberségükkel szolgálták a nemzetet. Leleplezték Bodó Levente szentegyházi művész (kezének nyomát őrzi Erdővidéken Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes mellszobra, illetve a tejgyár falán elhelyezett, a Beke család ’48-as hőseinek emléket állító plakett és a millenniumi emlékmű) alkotását, a volt honvédelmi minisztert ábrázoló domborművet, az emlékplakettet. A délutáni tudományos ülésszakon Nagybaczoni Nagy Vilmos életútjáról dr. Csikány Tamás, Horváth Csaba, Illésfalvi Péter, Szani Ferenc budapesti hadtörténészek értekeztek, Kónya Ádám tanár Találkozásaim Nagybaczoni Nagy Vilmossal címmel tartott előadást, illetve Szabó János József hadtörténész, egyetemi tanár bemutatta Ivas István Az utolsó székely határőrök, 1944 című könyvét. /Hecser László: Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./2004. július 31.Hatvan esztendő telt el azóta, hogy a szovjet csapatok 1944. aug. 26–27-én elfoglalták az Észak-Erdéllyel kiegészült akkori Magyarország első lakott helyiségét, az Úzvölgy-telepet. Dr. Szabó József János hadtörténész Ivás István Az utolsó székely határőrök című könyvéhez írt tanulmányában hadműveleti sorrendbe helyezte az eseményeket. Az észak-erdélyi harcok során fogságba esett vagy a szovjet csapatok átvonulása után a román hatóságok és félkatonai csoportok által elhurcolt és eltűnt férfiak hozzátartozói még ma, hatvan esztendő múltán is keresik hozzátartozóikat és ápolják emléküket. /Sylvester Lajos: Én már többet nem tudok írni…. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./2004. augusztus 4.Aug. 6-án lesz Ivás István Az utolsó székely határőrök című, a magyarországi Timp-Militaria Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvének bemutatója Csíkszeredában. A könyvet a bevezető tanulmány írója, dr. Szabó József János egyetemi tanár, hadtörténész ismerteti. A rendezvény házigazdája Ferencz Imre, a Hargita Népe szerkesztője. /Könyvbemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 4./2004. augusztus 11.Aug. 7-én Gyergyószentmiklóson bemutatták a csíkszeredai Ívás István Az utolsó székely határőrök című könyvét, amelyet Szabó József János magyarországi hadtörténész rendezett sajtó alá és látott el bevezető tanulmánnyal. Kozma István vezérőrnagy javasolta a régi székely határőrség fölelevenítését, és az 1924-25-ben született fiatalokat behívták katonai képzésre. Az így, félig kiképzett 20 székely zászlóaljnak kellett fölvennie a harcot 1944-ben három szovjet hadsereggel. Ők voltak az utolsó székely határőrök, akiknek a küzdelmeit Ívás István nem hadtörténeti megközelítésben, hanem saját emlékei alapján írt meg, ízes székely nyelven, Szabó József János pedig hadtörténeti lábjegyzetekkel egészítette ki a könyv oldalait, így váltak a hiteles történetírás részévé az utolsó székely határőr emlékiratai. /Az utolsó székely határőrök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./2005. április 20.Megjelent a Keresztes Enikő–Szabó József János által jegyzett könyv, a Székely határőrballada /Timp Kft. Könyvkiadó, Budapest, 2005/, tulajdonképpeni ,,szerzője” Bákay Vilma csíkbánkfalvi asszony – Keresztes Enikő zenetanárnő nagyanyja. Hagyatékában hozzátartozói rátaláltak egy addig titkolt naplóra. A székely asszony három fia különböző harctereken szolgált honvédként. Bákay Vilma három fia közül kettő épségben hazatalált, a harmadiknak csak a halálhíre érkezett meg. Az anyai napló ennek a balladás asszonyi fájdalomnak az írásos rögzítése. A ’89-es fordulat után az Úz-völgyben hagyomány született: veteránok, ezek hozzátartozói és barátai keresik fel minden augusztus 26-án, az úzi szovjet betörés napján a harcok színhelyét. Az Úz-völgyi harcokról dokumentumfilm készült, könyv is született /Sylvester Lajos: Úz-völgyi hegyomlás, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1996/. Ez a hagyományőrzés felkeltette az egyetemi oktatók érdeklődését, több évi levéltári kutatás alapján született meg Szabó József János Árpád-vonal című könyve. A Székely határőrballada egyik kiadója, Keresztes Enikő karmester is, az előadhatóság követelményei szerint tagolta Vilma néni prózai szövegét, és ezt foglalta az asszonykórus által előadott népdalkeretbe. Az alkotás címe: Úzi határőrballada. Szabó József János hadtörténész javasolta, hogy ezt az „énekekkel koszorúzott” naplószöveget készítsék elő nyomdai kiadásra. Keresztes Enikő megírta a vonatkozó család- és kézirattörténetet. Szabó József János hadtörténész megrajzolta a ballada születésének históriai hátterét. /Sylvester Lajos: Székely határőrballada. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./2005. augusztus 31.Bensőséges ünnepséggel emlékezett meg Úz völgyében 1944. augusztus 26. napjáról, az akkori harcokról Háromszék, Csík és Magyarország közel félezer zarándoka. A tizenegy évvel ezelőtt felszentelt emlékmű azóta zarándokhellyé vált. A hősök temetőjében a gyülekezet együtt énekelte a zsoltárt és a Boldogasszony anyánk egykori himnuszt. A nap fénypontja a sepsiszentiványi Székely István Dalkör közismert katonadalainak előadása volt. Kegyelettel emlékeztek meg a napokban elhunyt, Úz-völgyéhez hű Molnár Tiborról, aki minden alkalommal felkérés nélkül cserkészegyenruhában állt őrt az emlékmű mellett. Jelenlétével immár tíz éve tisztelte meg az ünnepséget Szabó József János ezredes-hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki a vidék történelméről négy könyvet írt: Az Árpád-vonal, Az utolsó székely határőrök, Székely határőr ballada és Háromszék második világháborús frontharcosai és hadifoglyai. Az emlékmű, a szentgyörgyiek kopjafája és a szentmártoniak keresztje elé a kegyelet koszorúit helyezték el a m. kir. honvéd 11. székely határőr zászlóalj sepsiszentgyörgyi bajtársai, a Csíkszentmártoni Polgári Szövetség, a Szent Márton Alapítvány, a csíkszentmártoni Aklos Erdő-közbirtokosság, a Csíkcsekefalvi Erdő-közbirtokosság, a Csíkbánfalvi Erdő-közbirtokosság és Mórahalom testvértelepülés küldöttsége. Mindezekről Somogyi Csaba készített felvételeket, melyeket a Duna TV és a TV2 adásaiban lehetett látni. /Dr. Szőts Dániel: Az Úz völgyébe zarándokoltunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./2005. december 21.A 84. évét betöltő Gocz József olcsó, fűzve kiadott könyvének címe: Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei. Írta Gocz József, és bátorító ajánlással, valamint alapos kortörténeti áttekintéssel ellátta Szabó József János hadtörténész. A megjelenés (megjelenés?) éve: 2005. A szerző hiába házalt helyi és hazai kiadóknál. Egyszerűen ,,nem olvasmányos, nem piacos ez a könyv”. Szomorú ez a múltunktól, tanúságtevéstől távolságot tartó ,,üzleti” magatartás, írta Puskás Attila. Gocz ugyanis összeállította a világháborús krónikát, mintegy folytatása- és kiegészítéseképpen a 2001-ben megjelent könyvéhez (Gocz József: 3006 év hadifogságban). A székek szerint csoportosított háromszéki frontharcosok (697 személy) születési éve, a frontszolgálat ideje és lakóhelye szerepel munkájában. A korlátolt számban (fénykép és térképmellékletek nélkül) kinyomtatott könyv nem is válhat közkinccsé, legalább a nagyobb könyvtárak megőrzik (?). Lehetséges, hogy ez a könyv eleven cáfolata lenne a Dél-Ukrajna hadseregcsoport memoáríró vezérezredesének, Hans Friessnernek a könyvében (Árulások, vesztett csaták) található értékelésére: ,,A 6. hadsereg (Fretter-Pico) arcvonalszakaszán súlyos problémát okozott, hogy a magyar 1. hegyidandár egyszerűen elhagyta állásait…” És tovább: ,,Hétszáz székely megszökött…” Azt viszont a tábornok is elismeri, hogy kiképzetlen, rosszul felfegyverzett, igen fiatal és már idős székelyek védték a Keleti-Kárpátok hágóit. Azt pedig elfelejti kiemelni, hogy bizony sokszor ,,az éj leple alatt” a német egységek hagyták magukra a székely ,,dezertálókat”. /Puskás Attila: Bajvívó múltunk ,,nem piacos” könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./2006. február 24.Dr. Szabó József János ezredes, hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára olyan témáról beszélt február 23-án az arad-belvárosi református egyházközség zsúfolásig megtelt imatermében, amiről a második világháború történetében többé-kevésbé jártas emberek is csak nagyon keveset tudhatnak – ha csak nem olvasták el az előadó Az Árpád vonal című könyvét. A hadtörténész azt taglalta, hogyan történhetett az meg, hogy a Keleti-Kárpátokban a magyar hadsereg 1944 augusztusától meg tudta akadályozni a hatalmas túlerőben lévő szovjet hadsereg áttörését, hogyan tudták három hét alatt egy szakaszon 48-szor (!) visszaverni az ellenség támadását. A lényeg: egy olyan új koncepciójú erődrendszer és védekezési-ellentámadási mód, amilyent addig még nem ismert a hadtörténet. /A székelyekről s az Árpád-vonalról. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./2006. március 2.Megjelent a 84 éves Gocz József újabb könyve: Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei. A társszerző Szabó József János hadtörténész-alezredes, Erdély és Székelyföld magyar hadtörténetének kutatója alapos székelység-történeti tanulmányt írt Gocz József hatalmas adattára mellé. Ez a könyv a históriai és mai bajtársi szeretetnek a lenyomata, írta Sylvester Lajos. Gocz József Pro Urbe-díjas frontharcosnak 2001-ben jelent meg a 3006 év hadifogságban című könyve. Ez után látott hozzá a frontharcosok, hadifoglyok és hadiözvegyek háromszéki seregének összeállításához. Több mint 3000 frontharcost sikerült azonosítania. /Sylvester Lajos: Háromszéki frontharcosok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 2./2006. augusztus 28.Az Úz völgyében augusztus 26-án, az észak-erdélyi szovjet katonai behatolás 62. évfordulóján került sor minden idők legnépesebb ünnepségére a hősök temetőjének emlékműve előtt. Két kórus, a bodoki és a szentivánlaborfalvi énekkar is jelen volt, az ökumenikus egyházi szertartást csíkszentmártoni római katolikus papok és Dénes Csaba sepsi református esperes celebrálta, s a több száz jelenlévőhöz a háborús veteránok nevében dr. Szőts Dániel, valamint Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere szólt. Hagyománnyá vált az is, hogy az úzi ünnepséget megelőzően és ezt követően a csíkszentmártoni fiatalok és a budapesti Zrínyi Katonai Egyetem tiszti növendékei táboroznak a völgyben. A budapesti honvédtiszt-jelölteket tanáruk, dr. Szabó József János vezette. A táborozás hivatalos, a román-magyar katonai együttműködés programjának egyik elemeként szerepel. /Sylvester Lajos: Nagyszabású ünnepség az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./2007. május 22.Hatalmas, tizenegy évig tartó kutatómunka eredményeként született meg Gocz József könyve, amelyet május 21-én mutattak be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. A Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei című kiadvány hiánypótló munka, amely méltó emléket kíván állítani az áldozatoknak. A Magyar Hadtörténeti Intézet pontos dokumentumai alapján készült, hangsúlyozta a szerző. Gocz József nyilvántartásaiban 1541 hadifogoly szerepel összesen 3601 év fogsággal, 750 frontszolgálatos és ugyanennyi hadiözvegy. Helyi kiadó nem vállalta a könyv megjelentetését, a Székelylégió és a Karpatia Műhely közös gondozásában láthatott napvilágot. Nyomdai hiba miatt a könyvből kimaradt a hadifoglyok jegyzéke. Teljes összefoglaló helyett csak a frontharcosok és hadiözvegyek névsora jelenhetett most meg székekre, falvakra lebontva, de ígéret szerint hamarosan napvilágot lát a hiányzó, hadifoglyokról szóló rész is. A könyv előszavát dr. Szabó József János hadtörténész írta. Gocz József az eddig összesített anyagot, a teljes dokumentációt a Székely Nemzeti Múzeumban helyzete letétbe. /Farkas Réka: Könyv a múltról a jelennek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./; Gocz József (sz. Sepsiszentgyörgy, 1921. április 30.) iparos család gyermekeként nevelkedett. Iskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte a Református Székely Mikó Kollégiumban 1940-ben. 1940. december 13-án bevonult katonának a Magyar Királyi 27-es Székely Honvéd Tábori Tüzér Osztályhoz Marosvásárhelyen mint karpaszományos.2008. október 3.A sepsiszentgyörgyi Gocz József több mint évtizedes fáradságos munkával összegezte a háborús veszteségeket és szenvedéseket, illetve adatgyűjtéssel kiderítette, hogy a másfél ezres létszámot meghaladó, életben maradt háromszéki frontharcos összesen több mint 3600 esztendőn át végzett rabszolgamunkát embertelen körülmények között a Szovjetunióban. Gocz József a legutóbb összeállított és Szabó József János budapesti hadtörténész által kiadáshoz segített frontharcos katasztert falvak szerint csoportosította. A személyi adatokat magába foglaló lista nem tartalmazza a hősi halottakat, hanem a háborút túlélő frontharcosokra összpontosít, 750 személyre, akik megúszták a hadifogságot. A hősi halottak adatainak összegyűjtésére a rendszerváltozás után több eredményes kísérlet történt, azonban a több tízezres nevet tartalmazó kiadványok sem teljesek. A könyvbemutató egyik résztvevője elmondta, hogy nagybátyja, a futásfalvi Pap Andor 1945. január 15-én halt meg a mai Szlovákia területén, de a hősi halott a Béke poraikra... című dokumentum-évkönyvben nem szerepel. /Sylvester Lajos: Bajtársak kerestetnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./2009. február 3.1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban az a szovjet támadás, amely megpecsételte a 2. magyar hadsereg sorsát. A doni csatáról mintegy harminc éven át nem vagy alig-alig beszélt a magyar történetírás, amíg Nemeskürty István könyve (Requiem egy hadseregért, 1972), majd az abból készített színdarab azután Sára Sándor tévésorozata (1981–83) megtörte a csendet. Február 1-jén az arad-belvárosi református templom imatermében emlékeztek „Nyugtassa a Donnak zúgása…” címmel az eseményről. (A cím vitéz Somogyvári Gyula verssora.) Rövid bevezetőt mondott dr. Szabó József János alezredes, hadtörténész, az előadás rendezője, majd olyan dokumentumokat, visszaemlékezéseket olvastak fel, amelyekből kirajzolódott a katasztrófa szinte minden vetülete. Elveszett mintegy 100-120-150 ezer ember (a 2. magyar hadsereg teljes létszámát 200-207 ezerre becsülik, az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani máig lehetetlen). – A műsor a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány közreműködésével került Aradra. /Jámbor Gyula: Requiem, dokumentumjátékban. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./2010. július 12.Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia GyergyóremeténA székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét. A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...” Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását. Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult. A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által. És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával. Köllő Zsófia. Erdély.ma 2011. január 10.Nyugtasson a Donnak zúgásaNagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 16 órától mutatják be Nagyváradon a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot a volt Arlusban. A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 4 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban mutatják be a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot. Ezzel kapcsolatban Meleg Vilmos rendező azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: “Egy olyan dokumentumjátékról van szó, melyet Szabó József János magyarországi történész állított össze, különböző levelek, iratok, beszámolók, nyilatkozatok és parancsok alapján. Az előadás tehát egy egyvelege a 2. magyar hadsereggel kapcsolatos dokumentumanyagoknak. Előfordul benne minden, ami érinti ezt a témát. Természetesen egy válogatásról beszélhetünk, mert ellenkező esetben több órát venne igénybe a produkció, így viszont körülbelül 50 percet tart. Hogy mégse legyen annyira száraz, a kor hangulatát idézű dalok fognak felcsendülni, Karády-számok alapján, Molnár Júlia közreműködésében. A dokumentumokat részben felolvassa, részben pedig előadja Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és jómagam. Az előadást vetített képanyag is kiegészíti, korabeli híradókból kivágott fotókból, tehát nem lesznek mozgó képek.” Jegyek elővételben a Nagyváradi Állami színház jegypénztáránál válthatóak, 15 lejért. Az esemény médiatámogatója a Bihari Napló. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2011. január 16.Don-kanyar: A háború igazi arcaNagyvárad- Szombat délután a Városi Művelődési Ház dísztermében Nyugtasson a Donnak zúgása… címmel a hatvannyolc évvel ezelőtt történtekre emlékezett a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület. Szombat délután a Városi Művelődési Házban a második világháborúban a Don-kanyarban harcolt 2. magyar hadsereg emlékére szervezett ún. három az egyben típusú rendezvényt a váradi Pro Liberta Partium Egyesület, annak kapcsán, hogy hatvannyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-13-án zajlott le a fordulatot hozó szovjet áttörés. A kultúrotthon dísztermébe belépő érdeklődőket halk zene fogadta és Kecse Attila gyűjtő jóvoltából egy néhány órás kiállítás, mely korabeli dokumentumokat, különböző tárgyakat, harci eszközöket, kitüntetéseket, levelezőlapokat, fényképeket stb. mutatott be. Az egybegyűlteket Szabó József János magyarországi hadtörténész, egyetemi oktató köszöntötte. Leszögezte: az előadása után bemutatott dokumentumjátéknak ő csupán az összeállítója, hiszen a történetet maga az élet, a Don-kanyarban harcoló, szenvedő és elesett katonák írták. Csoóri Sándort idézve arra hívta fel a figyelmet: a történészek kiássák a hadtörténeti dokumentumokat és megrajzolják a háború valódi arcát, azonban a harcoknak létezik egy igazi arca is, mely az idegrendszer pusztulását, az emberek szenvedését és a gyilkos tekinteteket jelenti. A szakember megitélésében a vizsgált történelmi időszakot több szempont alapján lehet megközelíteni. Egyrészt 1941-ben az akkori magyarországi politikai döntéshozók egy érdekes döntést hoztak azzal, hogy “egy akrobata mutatvánnyal” hadat üzentek a Szovjetuniónak, s ennek folyományaként 1942 nyarán 207 ezer magyar katonát küldtek a Don-kanyarba. Ezzel szimbolikusan aláírták több mint 100 ezer magyar férfinak a halálos ítéletét is. A döntés szerinte azért volt értelmetlen, mert az országok általában akkor szoktak hadat üzenni egy másik államnak, ha területi követeléseik vannak (ami jelen esetben nem állt fenn), illetve az a magyarázat sem meggyőző, hogy ha nem ezt teszik, akkor a németek hamarább megszállták volna Magyarországot, mert a történelemben nem értelmezhetőek a ha… kezdetű mondatok. Nehezen értelmezhető A hadtörténész álláspontja szerint azért volt butaság Németország mellé állni, mert eleve látni lehetett, hogy veszíteni fog, hiszen még ha le is győzte volna a Szovjetuniót, az Egyesült Államokkal és Angliával nem bírt volna. Ezenkivül pedig a nagyhatalmak mindig a saját érdekeiket nézik, így külpolitikailag nehezen értelmezhető, hogy a magyar vezetés miért gondolta úgy, hogy a döntésért cserébe a németek jószándékúak vagy hálásak lesznek, és odaadják Magyarországnak Dél-Erdélyt vagy egyéb területeket. Szabó József János ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a 2. magyar hadsereg tagjai törvénytisztelő polgárként teljesítették a feladatukat, és nem szabad ánblokk lefasisztázniőket. Nem is tehettek mást, hiszen megszegték volna a katonai esküjüket, ha például átállnak. Szerencsétlenségükre azonban Oroszországban előre nem látott körülmények fogadták őket, ráadásul a németek sem úgy bántak velük, ahogy a szövetségeseikkel illett volna, így mindezek az ismert történelmi tényekhez vezettek. Dokumentumjáték Az előadás után a Meleg Vilmos által rendezett Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot tekintették meg a jelenlevők. A színházi ősbemutatón oratórium és párbeszéd jellegű korabeli szövegrészek csendültek fel (Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és Meleg Vilmos szereplésével), melyeket Molnár Júlia által elénekelt Karády-számok szakítottak félbe. A különleges engedéllyel megszerzett és kivetített képek kuriózumnak számítottak, mert a budapesti Hadtörténeti Intézet tulajdonát képezik, és korábban még nem voltak publikálva. A színművészek játéka, a megvilágítás és a kellékek (mécsesek, katonai zubbony, sisak, kereszt) meggyőzően és hitelesen tükrözték vissza a tragikus eseményeket. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2011. január 17.A 2. magyar hadsereg tragédiáját felelevenítő műsort mutattak be NagyváradonRendhagyó dokumentumjátékkal emlékeztek Nagyváradon a második világháború legtragikusabb magyar eseménysorára, a Don-kanyarnál történt 1943. januári nagy orosz áttörésre és a 2. magyar királyi hadsereg tulajdonképpeni megsemmisülésére. A Szabó József János budapesti történész összeállítására épülő megemlékezést a Pro Liberta Partium Egyesület szervezte, amely a két világháború magyar hősei emlékének gondozását vállalta magára. Bevezetőjében a kutató elmondta, hogy valójában az élet a szerzője a szövegeknek, de hogy mégsem csupán száraz adatok felsorakoztatására számíthatott a közönség, az annak is köszönhető, hogy sok nem hivatalos feljegyzésnek – magánlevelek, naplótöredékek – sikerült a birtokába jutnia. A Szigligeti Társulat művésze, Meleg Vilmos vállalta a rendezést és négy kollégájával együtt a közreműködést is a műsorban. Halasi Erzsébettel, F. Márton Erzsébettel és ifj. Kovács Leventével felváltva olvasták a szövegeket, Molnár Júlia pedig korabeli háborús dalokkal (mindenekelőtt Karády Katalin dalaival) emelte ki az eseménysor tragikumát. A jelzésszerű díszlet főeleme a háttér vetítővászna volt, amin híradórészletek, fotók, dokumentumok jelentek meg. A legtöbb felvételen jelezték, hogy a hátország számára „beállított” propaganda-képekről van szó, melyek enyhén szólva sokat szépítettek a kegyetlen valóságon. Akarva-akaratlan minduntalan felötlött Nagy László csodálatos egysorosa, a Betűk gyászőrsége: „Itt nyugszik a harminckettes gyalogezred.” Az összeállítás, rendezés és mindenekelőtt a közreműködő művészek empátiája katartikus élményt nyújtott: minden szó, hang, hangsúly és kép, valamint a háborús emléktárgyakból rendezett kiállítás tökéletes összhangban tárta fel a hatvannyolc évvel ezelőtti, közel kétszázezer magyar katona halálát okozó, a mindenkori háborúk mindenkori logikátlan logikájának betudható tragédiát. Fegyverekről, hidegről, éhségről, emberi gyarlóságról szólt az a kései üzenet, amit a „Muszkaföldön lassan járó posta” most juttatott el Nagyváradra. Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 28.Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 20.A baróti Tortoma kiadó új könyvét mutatják be UdvarhelyenA Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. sz., 2. emelet) február 25-én, szerdán 19 órától Szabó János József Székelyföld körkörös erődítése 1940–44 című kötetét mutatják be. Az eseményen Demeter László, a baróti Tortoma Könyvkiadó igazgatója legújabb kiadványaikat ajánlja, Szabó János József (Dabas, Pest megye) pedig vetítettképes előadás keretében ismerteti könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható (25 lej), a szerző dedikál. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a Tortoma Könyvkiadóval közösen szervezi. A szerző a kötet előszavában így összefoglalja össze annak tartalmát: „Könyvemben a második bécsi döntés utáni négy esztendő történései közül Székelyföld katonai védelemre való felkészítését vizsgálom. Ez a könyv lényegében a 2002-ben megjelent Árpád-vonal című (Timp Kiadó) könyvemnek a folytatása, mert nem szakítható ki abból a nagy országerődítési munkálatból, amelyet a két világháború közötti időszakban a magyar hadvezetés végzett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban kiépített magyar erődvonal a háború kezdetére torzó maradt, mert a déli szárnyán ott volt a székelyek földje sérülékenyen körbezárva az ellenséges Romániával. Mindössze egy 70 kilométer széles »híd« kötötte össze az ország nagyobbik részével, ami igen messze volt. Erődíteni kellett tehát, mert aki gyenge, az erődítéssel teszi biztonságosabbá otthonát. Pedig a magyar politika erősnek érezte magát, mert támadó akciókat tervezett, de gyenge is volt, mert erődített. Az Árpád-vonal kutatása során számos olyan forrás került a kezembe, ami nem tartozott szorosan a nagy erődvonal történetéhez, hanem Székelyföld körkörös erődítésére vonatkozott. Most jött el az idő, hogy ezeket a kutatási eredményeket közreadjam.” maszol.ro 2015. június 5.Sylvester Lajos-emléknapHalálának első évfordulóján, de a születésnapjához legközelebbi hétvégén – hiszen Sylvester Lajos alkotó és cselekvő emberként az élet erejében hitt –, 2013. június 2-án a felújított csernátoni könyvtár névadó ünnepséget tartott: helyi kezdeményezésre a falu szülöttének nevét vette fel. A csernátoniak, elsősorban a Haszmann Pál Múzeum közössége ragaszkodott hozzá, hogy a szülőfalujához ezer szállal kötődő, Csernátonról oly sokszor írásaiban megemlékező Sylvester Lajos ilyképp hazatérhessen, és hogy otthonra is lelhessen, arra legjobb választásnak a műemlék épületben működő könyvtár bizonyult. A névadó ünnepséget követően fogalmazódott meg a helyiek igénye, hogy azontúl minden év júniusának első vasárnapján Sylvester Lajos-emléknapot tartsanak. Tavaly az 1960-as évek végének, a 70-es évek elejének szoborállító, emlékházakat, múzeumi gyűjteményeket, művelődési egyesületeket alapító korszakát idézték fel Novák Csaba Zoltán történész és Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, az idei – vasárnap, június 7-én tartandó – emléknapon a historizáló Sylvester Lajosra emlékeznek. Ő volt az, aki az 1944-es Úz-völgyi harcokról elsőként dokumentumfilmet készített, a Háromszékben közölt riportsorozata „a feledékenység halmai alá szorult emlékeket ásta ki és vitte át a köztudatba”, mint a visszaemlékezéseket dokumentumriportként feldolgozó Úz-völgyi hegyomlás című könyvének utószavában megjegyezte. És nem utolsósorban a film és a könyv indította el az Úz-völgyi történelmi kutatásokat is – erről beszélnek a Sylvester Lajos-emléknap meghívott előadói, Szabó József János hadtörténész (Dabas) és Nagy Tamás történész (Budapest). Úz-völgyi vonzatú a könyvtár pincéjének avatója is: első és második világháborús fényképekből, képeslapokból, tárgyi emlékekből álló kiállítás nyitja a majdani tárlatok sorát. Az emlékünnepség záró eseményeként pedig a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik Sylvester Lajosnak az Úz-völgyi hegyomlás dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című előadást mutatják be. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 8.Sylvester Lajos-emléknap CsernátonbanMásodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra. Míg tavaly a szoborállítások témáját járták körül, tegnap a historizáló Sylvester Lajosra emlékeztek, ugyanis elsőként ő készített dokumentumfilmet és közölt riportsorozatot a Háromszékben az 1944-es Úz-völgyi harcokról. Az emléknap a déli harangszó után, Bölöni Dávid, Csernáton község polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött, majd az épület homlokzatát díszítő domborműves emléktáblánál Sylvester Lajos lánya és unokája, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Csernáton önkormányzata és a Haszmann Pál Múzeum képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János hadtörténész Ugyanarról másképpen – egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel vetített képes előadással emlékezett a névadóra, s arra az időszakra, amelyet közösen kutatott Sylvester Lajossal. „Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt” – hangsúlyozta. Nagy Tamás budapesti hadtörténész Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel emlékezett véget nem érő vitáikra, az együtt töltött napokra. Az előadások után felavatták a könyvtár pincéjét, ahol első és második világháborús fényképekből, képeslapokból és tárgyi emlékekből álló kiállítást nyitott meg Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. A rendezvényen az Úz-völgyi harcok két veteránja, a 90 esztendős dr. Szőts Dániel és a 87 éves Bartha Mihály is részt vett. Az emlékünnepség záróeseményeként este a könyvtár udvarán a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa által összeállított Vérvölgy című előadást mutatták be. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 9.Sylvester Lajos-emléknapÚz-völgyi történelem és valóságmítosz Vasárnap második alkalommal emlékeztek meg Sylvester Lajosról (1934–2012) szülőfalujában, a róla elnevezett községi könyvtárban. A meghitt hangulatban zajló eseményt a szervezők az Úz-völgyi tragédia köré építették, hiszen az ünnepelt életművének fontos állomása az ottani harctér népszerűsítése, kutatása és emlékhellyé emelése. A rendezvényt két veterán kortanú is megtisztelte jelenlétével. Az emléknap az egykori István Dániel-féle kúria előtti téren kezdődött, ahol Mátis Izabella felelevenítette Sylvester Lajos életútját. A koszorúzás előtt Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a szép számban összesereglett emlékezőket, egyben az őseink előtti főhajtás napjaként is értékelve a rendezvényt. Fájdalmas igazság, megszépült múlt A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János dabasi hadtörténész, Egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel tartott vetített képes előadást, amelyben nemcsak a történelmi tényeket vázolta fel, hanem személyes élményeiről és a Sylvesterhez kötődő barátságról is szólt. „Így volt, nem így volt, de igaz volt” – jelentette ki bevezetőjében, a régi barátságra emlékezve. „Életem legszebb élményeit jelentik a veteránokkal és Sylvesterrel való éjfélig tartó beszélgetések és tényfeltárások a Füsti fecske vendéglőben”, mondta Szabó. – Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt. Történész nélkül nincs szavahihető történelem, író nélkül nincs népi emlékezet, de a kettő kiegészíti egymást, és mindkettő nagyon fontos. A történész másként látja, mint az író, az egyik a fájdalmas igazságot, a másik a megszépült múltat láttatja, de mindkettőben sok a tanulság” – vonta le a következtetést kettőjük közös munkájából a történész. Érzelmes emlékek „Nem tudományos jellegű gondolatokat osztok meg, hanem személyeseket, amelyek egy 19 éve kezdődött barátságról szólnak” – emelte ki Nagy Tamás magyarországi hadtörténész az Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel tartott előadása kapcsán. Első találkozásaik egyikén vitába szálltak, szinte haraggal váltak el, mesélte. „Vigyázzatok, mert az a magyarságkép, amelyet terjesztetek, túl archaikus, és nem felel meg a valóságnak” – oktatta ki akkor az írót, a realitásokra kívánva felhívni a figyelmét. A következő évben Sylvester megkövette, igazat adott neki, és ebben a gesztusban is rejlik az ő nagysága – elevenítette fel az anyaországi történész. „Olyan embernek ismertem meg, aki nyitott volt, és ezzel kortárs értelmiségiként nyilvánult meg” – méltatta Sylvestert. Beismerte, az anyaországi magyarnak, mielőtt ítélkeznék, meg kell ismernie, hogy itt milyen magyarként élni, viszont az sem mindegy, ki vezeti be ebbe a tudásba. „Aki egy kulturális menedzser által lép be ebbe a világba, szerencsésnek mondhatja magát”. Végül, a jelen állapotokról szólva, felhívta figyelmet a jó irányú fejlődés jeleire is, arra célozva, hogy nemcsak múltban, a jövőben is kell gondolkodni. „Aki itt él, nem veszi észre, hogy itt is sok téren jobbra fordult az élet, csak észre kell venni a lehetőségeket, azt a pluszt, ami a többnyelvűségben rejlik, amely bekapcsolja az itt élőket az európai körforgásba. Ezeket a gondolatokat Lajosnak szerettem volna elmondani, ehelyett a jelenlevőknek mondom el: úgy kell emlékezni, hogy közben előre is kell tekinteni.” Kiállításmegnyitó, katonadalok, mítosz Haszmann Pál nemcsak megnyitotta a csíkszentmártoni Páll Zoltán történelemtanár által első és második világháborús fényképekből, képeslapokból, tárgyi emlékekből összeállított kiállítást, amellyel egyben a pincegalériát is felavatták, hanem szívet melengető példabeszédet is mondott. A magyar katonaember évszázadokon keresztül megmutatta a világnak, hogy mire képes, és ehhez a képhez az Úz-völgyi csata is hozzátartozik. Beismerte, e csatáról Sylvester írásainak megjelenése előtt nem volt tudomása. Meglátása szerint az első, majd a második nagy verekedést követően jelenleg a harmadiknál tartunk, a szellemi nagy verekedésnél, mert a szabadságharcunk nem zárult még le. „Össze kell hangolni munkánkat, az örökségét összeszedni, mert napjainkra megszakadt egy ősrégi szokásrend, az ősökről való történetek családban való elmesélése, és ezt a mulasztást legalább a társadalomnak pótolnia kell!” – zárta mondandóját a csernátoni múzeum őre. A rendezvény végén a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták a vendégeket, és ekkor fújt bele Szőcs Dániel egykori páncéltörő veterán a harctérről megmaradt sípjába, Bartha Mihály aknavető egykori harcossal együtt jelt adva régi katonadalok éneklésére. A 91 éves, utolsó Úz-völgyi harcosokkal való találkozás is maradandóvá tette a felemelő eseményt. A történelmi tények felleltározása mellett este a mítosz is megelevenedett a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című előadáson. A Váry O. Péter újságíró által dramatizált és rendezett darabot a Csernátoni Férfidalkör előadásában láthattuk. Közreműködtek: Lukács Attila, Lukács Mihály, Ábri Béla, Csoboth Lehel, Mikes Alpár, Fegyver Mátyás, Sipos Sándor, Nagy-Oláh Ildikó és Gál Zsófia. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 22.Minden idők legjobb védelmi vonalaA második világháború végén, amikor még zajlottak a harcok, a szovjetek katonai szakembereket küldtek a Kárpátokba megvizsgálni: hogyan lehetséges, hogy az Árpád-vonalat sehol nem tudták áttörni? Megállapításuk – ha a történelem későbbi alakulását nem vennők figyelembe – akár büszkeséggel is tölthetne el: végkövetkeztetésük az volt ugyanis, hogy az Árpád-vonal minden idők legjobban berendezett védelmi vonala volt. Hogy ez miként valósulhatott meg, azt mutatja be Kárpáterődítés című könyvében Szabó József János hadtörténész, illetve meséli el rendkívül élvezetes előadásban könyvbemutatóin: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban, ma este Csernátonban, a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban. Szabó József János legújabb könyve a 2002-ben megjelent Az Árpád-vonal, illetve a tavalyi, A Székelyföld körkörös erődítése 1940–1944 című könyveinek összegzése, több mint két évtizedes kutatómunka eredménye, melyben a történészi munkát – levéltárak, jelentések, harctéri naplók áttanulmányozása – kiegészíti az egykori szemtanúk visszaemlékezésevel. Érdekes, hogy az Árpád-vonal kutatásához éppen háromszéki indíttatással fogott hozzá, ugyanis lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumfilmjét megnézve keltette fel érdeklődését a téma. Azóta személyesen is végigjárta a Keleti-Kárpátok egész hosszán az egykori védvonalat, dokumentálta a még fellelhető védelmi rendszereket, időközben szovjet és román levéltári forrásokhoz is hozzáférhetett – mégis azt mondja, munkája nem tökéletes, továbbra is van kutatnivalója. Tegnapi, mai háromszéki tartózkodását is egykori frontharcosokkal való találkozásokra használja ki. Hogy hogyan válhatott az Árpád-vonal minden idők legjobban berendezett védelmi vonalává, arról Szabó József János vetített képes előadásban számol be. 1939-ben, német kérésre, a Vereckei-hágóban a magyar hadvezetés megépíti a völgyzárat. Mintaként az akkor legtökéletesebbnek tartott Maginot-vonalat vették, páncéltörő tüzelőállásokkal, nagy bunkerekkel – mint utólag kiderült, teljesen felesleges volt az építkezés, hiszen a hegyi terepen amúgy sem nehézpáncélosok támadására kellett berendezkedni, ráadásul 1940 tavaszán kiderült, a Maginot-vonal sem tökéletes, a német hadsereg nem szemből, hanem ejtőernyősöknek a vonal mögötti ledobásával hátulról törte át könnyedén két helyen is a francia védelmi vonalat. A francia–olasz határon viszont, ahol már nem volt idejük a franciáknak a Maginot-vonal folytatását megépíteni, és csupán futóárkokkal összekötött kisebb bunkerek álltak rendelkezésükre, az olasz hadsereg nem tudta áttörni vonalaikat. A magyar hadvezetés a Maginot-vonal áttörése után megvizsgálta annak gyengeségét, és arra a következtetésre kellett jutniuk, amit Hárosy Teofil hadiműszaki mérnökkari ezredes már régebben közölt tanulmányaiban: csak védekezésre berendezkedve nemhogy háborút, de egy csatát sem lehet megnyerni. Így született meg a magyar találmánynak is nevezhető védvonal elképzelése: az ellenséget el kell vágni az utánpótlástól, hiszen így rendkívül sérülékennyé válik. A Vereckei-hágó völgyzárának folytatásaként a Keleti-Kárpátokban tehát a második bécsi döntés után úgy építették meg az Árpád-vonalat, hogy a járható utak műszaki zárjain nemhogy harckocsi vagy teherautó, de még egy szekér se tudjon áthatolni, a gyalogszerrel vonuló ellenséges katona viszont a hegyek oldalain igenis menjen tovább: lőszer, élelem nélkül soká úgysem bírja, könnyű prédává válik. Az Árpád-vonal utolsó völgyzára az Ojtozi-szoros. Onnan tovább, Észak-Erdély határán – részint a terepviszonyok okán, részint mert nem mondtak le Dél-Erdély visszafoglalásáról – másféle védelmi rendszert dolgozott ki a magyar hadsereg. Székelyföld védelmére körkörös erődítési rendszert építettek meg, ennek nyomai – a harckocsiárkok, a sok helyen épen maradt bunkerek vagy az 1960-as, 70-es években a román hadsereg által felrobbantottak maradványai – ma is jól láthatóak Sepsiszentgyörgy környékén is, Előpatak felé vagy a Szotyor–Uzon–Lisznyó vonalon. A téma iránt érdeklődők mindezekről bővebben tájékozódhatnak Szabó József János könyveiből, melyek szakmunkák ugyan, mégis rendkívül olvasmányosak, a „civil” számára éppoly érthetőek, mint a szakembereknek. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 26.Úz-völgyi honvédek nyomábanNem hadtörténészként, hanem egyszerűen egy honvéd fiaként írta és szerkesztette Kisgyörgy Tamás T 1224 – Úz völgye 1944 augusztus 2.–szeptember 19. című könyvének második, bővített kiadását, melyet tegnap délután mutattak be a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség tanácstermében. Nagyon fontos elevenen tartani az emlékezetet – köszöntötte a résztvevőket Kovács István unitárius lelkész, minden epizódot, minden jajt le kell írni és átadni a következő nemzedéknek. Ő maga is a visszaemlékezés bűvkörében él, mert édesanyját tizenhét évesen túszként hurcolták el a besszarábiai frontra, ő a megye egyetlen nő veteránja, aki ez idáig beszélni sem mert a történtekről. Mindig lehet újat mondani az Úz völgyéről – hangsúlyozta Váry O. Péter, a kötet kéziratának gondozója, egyrészt, mert a történészek folyamatosan dolgoznak, másrészt, mert ma is napvilágot látnak visszaemlékezések, mint amilyen a most először megjelenő Páll Sámuelé is. Kisgyörgy Tamás már történész is lehetne, könyvében ugyanis történelmi keretbe helyezi az Úz völgyét, de szövege annak minden kavicsáról és utóéletéről is szól – fűzte hozzá, megerősítve Szabó József János hadtörténész, a kötet lektorának szavait: szerethető könyv született, melynek remélhetően lesz egy harmadik, tovább írt kiadása is. A szerző édesapjának naplójára építi munkáját, aki egyszerű katonaként írta le nap mint nap a történéseket – magyarázta. Kisgyörgy Tamás részletesen ismertette kötetének hátterét, kiemelve, hogy hadtörténészek javaslatai ellenére egy úz-völgyi honvéd fiaként akarta feldolgozni édesapja sokat rejtegetett, 1985-ben előkerült naplóját. A szörnyű háborús események résztvevőire kívánt emlékezni, nem hadtörténeti tanulmány írására vállalkozott, és főként a fényképek késztették arra, hogy az 1940–1944 közötti Háromszék kulturális eseményeiről is szóljon, nemcsak a dokumentumok érdekelték, hanem az akkori emberek sorsa is. Több száz adatközlővel beszélt, személyes élményeit is beépítette könyvébe, és a felszínre bukkanó, új fejlemények kapcsán úgy véli, hihetetlen, milyen emberi történetek kerülnek elő a háború kegyetlenségéből. Úz-völgyi élményeiről mesélt Páll Sámuel málnási veterán, akit tizenhét évesen hívtak be katonának, kivették a könyvet a kezéből, és egy rozsdás karabélyt adtak neki, az Úz völgyébe vezényelték, ahol az 1944. augusztus 26-án megjelenő orosz tank lövedékével előbb csak „hegyomlást” idézett elő, aztán következtek a sebesültek és a halottak... Ez a könyv „isteni alkotás”, való igaz, azért is érdemes elolvasni – hangoztatta –, hogy tudatosodjon bennünk: voltunk, vagyunk és megmaradunk. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 28.Úz-völgyi zarándoklatTöbb mint két évtizedre visszatekintő múltja van immár az úz-völgyi ünnepségnek: évente augusztus 26-án, az 1944-ben ezen a napon történt szovjet támadásra emlékezve, zarándokok százai, ezrei népesítik be a máskor kihalt, kirándulók által is csak ritkán látogatott Úz-völgyet. Az egykori harcosokból, a székely határőrökből évről évre kevesebben vehetnek részt az ünnepségen, de ahogy számuk fogy, úgy gyarapszik az ünneplőké: évszázados hagyományhoz híven apák fiaikra örökítik az emlékezés kötelességét. Tradíció szerint az úz-völgyi ünnepség helyszíne a temetőkert, hol az első és második világháború számlálhatatlan hőse nyugszik. A huszonegy évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 26-i események ötvenedik évfordulóján felavatott kőtömbös-kopjafás emlékműre még csupán kilencven, a második világháborúban elesett úz-völgyi katonahalott neve került fel, mára az azonosított hősök száma elérte a 126-ot. Az azonosított hősök zöme jeltelen sírokban nyugszik, szerte az Úz völgyében, hiszen a harcok után legtöbbjüket ott kaparták el, ahol holttestüket megtalálták. Emlékükre az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület az elmúlt évek során fakereszteket állított a temetőben, egyformákat, jelöletleneket, katonás sorokban: ezek akár széksorok, a temetőkertet uraló hatalmas fenyőfa pedig oltára egy szabadtéri templomnak. Az emlékezők, a Háromszékről, Csíkból, Erdélyből, a Kárpát-medence minden magyarlakta részéből érkező zarándokok itt gyülekeznek a csak lelkekben felhangzó déli harangszóra, hiszen a még száz esztendeje népes közösséget számláló Úz-telepen ma a lélegző múltra csak a fűrészgyár máló alapjai, a valamikori lakóházak nyomai utalnak. Az egykori katonai laktanyák legtöbbje üresen áll, kitört ablakaik utalnak a gondozatlanságra és gondatlanságra, abban az egy-kettőben, mely lakható, egyenruhások mozgolódnak: hogy egész évben ott tartózkodnak-e, vagy csak „véletlenül” épp augusztus 26-án kerültek oda, ők tudják. Mégis, a tiltások, az erdő-visszaszolgáltatási akadályoztatások ellenére is – Adyval szólva – „az Élet él és élni akar” – ennek jele a temetőtől alig pár lépésre a csíkszentmártoni közbirtokosság által felhúzott csinos, új épület. Az úz-völgyi ünnepség hagyományosan egyházi szertartással kezdődik, előbb Csík népe zömének hite, a katolikus rítus szerint. Idén a protestánsok nevében a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom beosztott lelkipásztora, Bucsi Zsolt Tamás szólalt fel, prédikációját a rómaiakhoz írt levélből vett idézetre alapozta: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok”. A gyökér maga az emlékezet, ápolása mindannyiunk kötelessége, figyelmeztetett. Ünnepi beszédet, akárcsak az elmúlt években, Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere mondott. A magyar azzal „büszkélkedhet”, hogy bármerre lép, Isonzótól Galíciáig, Doberdotól a Donig mindenütt olyan katonatemetőkbe botlik, hol nemzete fiai nyugszanak. A több száz katonatemető egyike az úz-völgyi, ahol nem csak az első világháború többnyire anyaországi, felvidéki hősei alusszák örök álmukat, hiszen a történelem ismétli önmagát, a hetvenegy éve ismét csatatérré változó Úz-völgyben immár a székely határőrök hősi halottjai is végső pihenőre leltek. A polgármester, ki néhány napja az Isonzó környéki megemlékezéseken vett részt, örömmel állapította meg, hogy az Úz-völgybe zarándoklók között nagyon sok a fiatal. Az öregek tehát betöltötték feladatukat, átadták az utánuk következő nemzedékeknek mindazt, ami fontos, és ez ad reménységet: a mai kor fiataljai megtanulják az igaz történelmet, és tanulnak is belőle. Az Úz völgyét megnyugtató oázisnak nevezte, mely egyedi szellemével újabb lendületet ad a holnaphoz, s bár a felszín alatt háborog a mély, mert „egyesek nagyon vigyáznak ránk” – utalt az úton folyamatosan járőröző egyenruhásokra –, elsősorban magunkra kell vigyáznunk. Az évek során megfogyatkozott veteránok nevében – az idei ünnepségen már csak hárman vehettek részt: Páll Sámuel, Bartha Mihály és dr. Szőts Dániel – utóbbi szólalt fel (fotó), hálát adva Istennek, hogy még egyszer elmehetett az Úz völgyébe. Az 1944. augusztus 26-i harci eseményeket röviden felelevenítve kiemelte, bár az elavult fegyverzettel felszerelt, gyengén kiképzett székely határőröknek hatalmas szovjet túlerővel kellett harcolniuk, az Úz-völgyet az ellenség csak akkor tudta elfoglalni, amikor a honvédség megkapta a visszavonulási parancsot. Hogy a szeptember 11-ig tartó harcok során a völgyet – hazájukat – védők közül hányan estek el, pontos adatok mai napig sem állnak rendelkezésünkre, mondta, az egykori bajtársaknak hát azt kívánta, nyugodjanak békében, tisztelet illesse hősi emléküket. Az ünnepség folytatásaként Lőrinc József, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagja szavalta el Wass Albertnek az Erdélyi hitvallás című versét, a Szentivánlaborfalvi Férfikórus katonanótákat énekelt – a nagyszámú közönség tetszését vívták ki nemcsak gyönyörű dalaikkal, hanem azzal is, hogy fellépésük előtt a magukkal hozott galambokat szabadon engedték –, a Csernátoni Dalcsoport pedig előadta Sylvester Lajosnak az Úz-völgyi hegyomlás dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című műsorát. Záró eseményként, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar kísérete mellett, az emlékmű koszorúzása következett, az első koszorú elhelyezésének joga, míg élnek, a veteránokat illeti meg. A székely himnusz eléneklésével zárult ünnepség után a talán ezret is meghaladó zarándoksereg szétoszlott, sokan az első világháborús hadikápolnához látogattak még el, egy népesebb csoport Szabó József János hadtörténész vezetésével az egykori Mátyás király erődöt kereste fel, a falatozás után aztán estére ismét a csend lett úrrá az Úz völgyében, hogy jövőre ismét fogadhassa a zarándokok évről évre népesebb seregét. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 28.Páll Sámuel kilencvenedik születésnapjánTöbb kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását. Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára. A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét. A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma. A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 9.Történelmi emlékhellyé vált a Gac-oldalAz álmukban legyilkolt honvédek, ártatlanok, a 2. és 3. tízes 284 udvarának épületei és mintegy 1500 gyergyószentmiklósi földönfutóvá válása saját szülővárosában kitörölhetetlen emlék. Az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseiről már nem csak óvatosan suttogva mesélnek. Szabó József János hadtörténész levéltári adatokkal is megalapozott munkája, és az időközben a megyei és a helyi lapokban megjelent tényfeltáró anyagok is tájékoztatnak. Van úgy, hogy az írás sem elég az intelmek megőrzéséhez, ezért vált a kilencvenes évektől figyelmeztető emlékhellyé a Gac-oldal. Békés emlékeztető hellyé. A két tömegsírt, amelybe a névtelen áldozatokat hantolták a kiparancsolt felszegiek, bátor asszonyok gondozták addig, ameddig már nyíltan is lehetett emlékezni. Előbb Burján Gál Emil kápolnát jelképező térplasztikája jelzett a sírok fölötti mezsgyén, aztán a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére és támogatásával a székesfehérváriak is emlékművet állítottak az onnan ide vezényelt, és itt életüket vesztett, a Szent István ezred pótszázad katonáinak. 2009-ben a helyi polgárok a gyergyószentmiklósi áldozatokra emlékeztető keresztet és névtáblát helyeztek el az oldalban. Vasárnap délelőtt a Történelmi Vitézi Rend – Erdély szenteltetett kopjafát az itt nyugvó honvédek emlékére. Az esemény főszervezője a Gyergyószéki Vitézi Rend volt, élén vitéz Percze Ferencné Székely Ilona-Mária Gyergyószszék székkapitányával és vitéz ifj. Pál Károly hadnaggyal. A méltóságos rendezvényen v. Lázár Elemér országos törzskapitány köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Czink Attila megbízott gyergyószentmiklósi alpolgármestert. Dr. v. Ambrus Ágnes és Bajna György a tragikus eseményekről és a ránk maradt emlékek üzenetéről szólt. Mike Bernadett és Kercsó Attila mondott verset, illetve v. Czírják Edit Kopjafák című saját alkotását olvasta fel. Ezután v. Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és v. Lázár Elemér országos törzskapitány leleplezték a kopjafát, amelyet nagytiszteletű Csedő István szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános áldott meg evangéliumi részlet felolvasása és rövid elmélkedés után. A kopjafához koszorút helyeztek a vitézi szék, az erdélyi törzs, valamint Gyergyószék, Csíkszék, Háromszék, Kézdiszék, Sepsiszék, Bardóc- Miklósvárszék, Szováta és Sóvidék, Marosszék, illetve Szászrégen küldöttei. Magyarországról v. Béres Ferenc országos törzskapitány és v. Kerecsen László törzskapitány koszorúzott. A tartalmas megemlékezésen Mayer Róbert, ifj. Csibi András és Korpos Szabolcs zenetanárok muzsikáltak. Bajna György Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-31
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
